Művészek » Viktor, Vasarely
Magyar festő, az op-art jelentős képviselője.
Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art" legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak".
1906. április 9-én született Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 19. szám alatt Vásárhelyi Győző pincér és Csiszár Anna törvénytelen gyermekeként.[1]
1925-ben, a középiskola elvégzése után az orvosi egyetem esti tanfolyamait kezdte látogatni, közben pedig egy laboratóriumi eszközöket előállító üzemben dolgozott. A művészi tevékenység azonban mindennél erősebben vonzotta.
1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az ugyancsak grafikai tervező Spinner Klárával. Ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait, így, amikor 1930-ban emigrált Franciaországba, már majdnem mindent ismert az absztrakt művészet területén is. Az önálló művészi tevékenység mellett intenzíven foglalkozzon alkalmazott grafikai, és reklámfeladatokkal.
Vasarely, aki a harmincas években festő és reklámgrafikus volt, 1950 táján indult el optikai és kinetikai vizsgálatainak útján: kezdetben különböző átlátszó anyagokra készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében.
Kassák Lajos a Denise René galéria meghívására Victor Vasarely-vel 1961-ben, Párizsban közös kiállításon segítette a geometrikus absztrakció legújabb eredményeivel összhangban felidézni a húszas évek modern művészetének intencióit. Vasarely pedig a közép-kelet-európai tradíció szolgálatvágyát, praktikus jószándékát ösztönösen megérezve fogadta el a továbbépítésre felhívó együttműködést Kassák Lajossal.
E korai korszakának egész pályáját végigkísérő felismerése volt a fekete és fehér ellentétére, és egyáltalán, a poláris vizuális mindségek különbözőségére építhető kompozíció. Az alkalmazott grafikai tervező és a formák analitikusa a későbbiekben többféle változatban feldolgozott zebrák alaptípusát 1938-ban hozta létre, és csak a hatvanas években születtek a korai tervek alapján a szőnyegek párhuzamos darabjai. Ezek a művek – ha tökéletesedésük folyamán hosszabb ideig rejtetten is tartalmazzák a későbbi kinetikus, geometrikus formatörekvéseket – a szürrealizmus közelében fogalmazódtak meg. Céljuk alkalmazott feladat betöltése volt.
Vasarely 1941-től kezdett festeni, de munkái jellemző bizonytalanságokról árulkodnak. A gesztusfestészet és a geometrizáló kompozíció összekapcsolása csak ellentmondásosan játszódhatott le. Saját maga ezt a periódust „tévutaknak" tekintette. Egyik legrégebbi munkája 1942 (Víztükör) néven lett ismert.
A Belle Isle periódust a tengerpart szikláinak, kavicsainak és kagylóinak élménye formálta, lágy, tört színekkel jellemzett, kissé romantikus világ volt ez. 1948-ban hosszabb időt töltött Gordes-ban, ahol a középkori város geometrikus szerkezete, a táj és az ember teremtette művek szilárd harmóniája ragadta meg képzeletét. Ezt a látványélményt adta vissza Kristály-korszakában.
1951-ben kezdődő alkotói periódusát Denfer-korszaknak nevezte az egyik párizsi metróállomásról. Az elhasználódott falak vakolatán, festésén felfedezett vonalhálók inspirálták az első, igazán kinetikus-optikai jellegű formakapcsolatok kialakításában. Első párizsi kiállítása és az első nemzetközi jelentőségű bemutatkozások után, 1953 körül kezdte megfogalmazni a közösségi művészet új, technológiai szempontból is aktuális normáit. 1954-ben az új caracasi egyetem építkezéseinél három monumentális, murális feladat megoldása során jelentős mértékben tisztázhatta a geometrikus, kinetikus művészet, illetve az architektúra lehetséges kapcsolatának kérdéseit. A „színes város” című tanulmánygyűjteménye nagyrészt ezekből a felismerésekből táplálkozott. Készített filmeket, kinetikus kompozíciókat, elkezdett foglalkozni a nagy példányszámban előállítható, de eredeti festői kvalitásokat képviselő szeriagrafikák nyomásával. Első grafikai albumait is az ötvenes évek végén készítette.
A magyar művészet egyetemes története felől nézve, a nagyobb áttörést az 1961-es, Kassák Lajossal közösen rendezett kiállítása jelentette, melynek alkalmából jelentette meg a Denise René Galéria a Kassák/Vasarely-albumot. Ebben a sokszorosított grafikai műveket bemutató albumban a klasszikus avantgárd kelet-európai közelmúltjának eszméi kapcsolódtak össze a modern Nyugat struktúraelvű és új illuzionizmus felé átalakuló vizuális művészeti törekvéseivel. A planetáris folklór elemi geometriája, a permutációs ciklus formacsoportokat váltogató, variáló metodikája működni kezdett a fekete/fehér ellentéteire épülve csakúgy, mint varázslatosan színes változatokban.
1976-ban, a pécsi állandó Victor Vasarely Múzeum megnyitásának évében avatták fel Aix-en-Provence-ban saját alapítványi múzeumát, mely a képzőművészet és építészet szintézisének egy lehetséges egyéni megoldása, de ezen túl az elemző vizuális kísérletezés nemzetközi műhelye is volt. Victor Vasarely szigorú rendszerességgel élt és alakította ki ars poeticáját. A szerves összefüggések viszont már nemcsak leíró (táj), hanem dinamikai értékekkel is telítve lettek, a formák leszakadtak a látott valóság képéről, megszületett egy sajátságos logikájú vizuális műveletrendszer alapja. A Kristály-korszak ezeket a tanulságokat vitte tovább a tiszta absztrakció felé.
A Vasarely életmű ma már pontosan beilleszthető a 20. század művészetének tényei közé, és itt felülvizsgálatra szorul a sokszorosítással, a tudomány és technika segítségével népművészetté váló modern kreativitás humanista vágyképe. Az üzleti mutatók, az aukciók és a múzeumi gyűjtemények sorra bizonyítják, hogy a Vasarely-életműben az individuális „művészi mutatvány” értékelődött fel, míg minden más a kommersz fogyasztási kultúra alkalmazott, de egyre kevésbé alkalmazható – mert hiszen ez a dimenzió van leginkább kiszolgáltatva a divat hóbortjainak – területére szorult. Ma már nem hordanak op-art-mintás fürdőruhát, a zebrák bármilyen izgalmas fekete-fehér vonalvibrálásait, a variációk retinális izgalmait felváltotta a képernyő egyelőre felülmúlhatatlan és kimeríthetetlennek mutatkozó vizuális gazdagsága.
Amikor az első francia űrhajóssal, Jean-Loup Chrétiennel 154 eredeti szerigráfiát küldött a Szaljut–7-en a világűrbe, már ennek az új korszaknak gondolt barátságos gesztusokat tenni. A lapokat mindhárom űrhajós ellátta kézjegyével, majd azokat jótékony célra az UNESCO-nak átadták. Minden arra int bennünket, hogy Vasarely páratlanul invenciózus, és egy nagy történeti korszak törekvéseit szintetizáló életművét az individuális, nagy művészeti teljesítmények között tartsuk számon.
