Művészek » Vedres Márk

Vedres Márk

Vedres Márk

1870-1961

Szülővárosában agyagművességet tanult, majd az ottani kerámiagyárban dolgozott. Rajzolni Münchenben Hollósy Simon magániskolájában tanult 1895-ben, majd a párizsi Julian Akadémián folytatott stúdiumokat. 1902-től egészen az első világháború kirobbanásáig Firenzében élt. 1911-ben meghívottként vett részt a Nyolcak itthoni kiállításán. 1919-től tanárként tevékenykedett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, miközben rendszeresen bemutatta műveit a Képzőművészek Új Társasága kiállításain. Korai munkáira Rodin volt hatással (Káin, 1898),később Hildebrand klasszicizmusa, ill. az itáliai reneszánsz ihlette kisbronzait és reliefjeit (Éneklő fiú, 1903; Táncolók, 1910). Második firenzei tartózkodása idején művészeti stílusa a kubizmus, ill. az art deco felé közeledett (Női akt, 1934). 1945 után visszatért a 10-es évek klasszicista gyakorlatához. Ekkor készült kiszámítottan zárt architektúrájú kisbronzai a gazdag hazai műfaj legszebb példái közé tartoznak (Tövishúzó, 1946 körül; Kaszakalapáló, 1946). Késői munkája, az Ifjúság kútja (Békekút) a maga tartózkodó klasszicizmusával kiemelkedik a korszakot jellemző szocreál zsánerplasztika gyakorlatából (1955-60).

<
>
X