Művészek » Nagy Oszkár
1913-tól a budapesti képzőművészeti Főiskolára hallgatója, ahol Ferenczy Károly tanítvány volt. Még főiskolásként elnyerte a Műbarátok ösztöndíjat, de tanulmányait nem fejezhette be. Besorozták katonának és 1915-ben az olasz frontra került. 1917-ben fogságba esett. 1919-es szabadulása után a szolnoki művésztelepen dolgozott Fényes Adolf mellett. 1920-ban néhány hónapig a kecskeméti művésztelepen tartózkodott Iványi Grünwald Béla mellett, majd még abban az évben visszatért Nagybányára, amely élete és művészete hátralevő több mint negyven esztendejének állandó színtere volt. 1924-ben római ösztöndíjat kapott a román kormánytól, de a kétévi ott tartózkodás nem hagy látványos nyomot stílusán. Az elkövetkező években sokat festett a Nagybánya mellett fekvő, festői szépségű Felsőbányán, ahol jó viszonyba került Popp Auréllal, Aba- Novák Vilmossal, Patkó Károllyal. Kísérletet tettek egy helyi kolónia létrehozására, de a próbálkozás néhány év múlva kudarcba fulladt. A háború után festészete nagy változáson ment keresztül; eltűnnek az erős kontrasztok, színei kivilágosodnak, uralkodó lesz a halványzöld és az okker, de ragyogó komponáló készségét mindvégig megőrzi. 1922-től egyéni kiállításokon mutatta be festményeit Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Temesváron. Nagybányán és Felsőbányán dolgozott 1965-ben bekövetkezett haláláig. 1993-ban Kolozsváron és Miskolcon rendezték meg életmű kiállítását.
