Művészek » Mednyánszky László

Mednyánszky László

Mednyánszky László

1852-1919

Korán jelentkező rajztehetségét a fiatal Mednyánszky Thomas Ender irányítása alatt kezdte fejleszteni. 1872-ben a bécsi akadémián folytatta tanulmányait, majd 1873-ban – rövid müncheni kitérő után – a párizsi École de Beaux Arts-ot látogatta. Az 1870-es évektől rendszeres résztvevője volt a párizsi, bécsi és budapesti kiállításoknak. 1881-ben műtermét Párizsból Bécsbe helyezte át, de örökös vándorlásai miatt itt csak a téli hónapokat töltötte. Gyakorta megfordul Beckón, Nagyőrön, Szolnokon (1902-ben részt vett a szolnoki művésztelep megalakításában), de dolgozott Barbizonban is. 1889-től székhelye ismét Párizs. Barangolásai során megfordult Marseille-ben, Bretagne-ban, Normandiában, és visszalátogatott a Magas-Tátrába, valamint a Dunajec folyó vidékére. 1892-ben ismét hazatelepült: felváltva élt Bécsben, Budapesten és Beckón. Csavargóképeit 1897-ben, a párizsi Georges Petit galériabeli kiállításán mutatta be. Gondolkodására és művészetére nagy hatást gyakoroltak a szocializmus és a buddhizmus eszméi, de kizárólagosan egyik sem határozta meg festészetét. Több ezer oldalas, francia, magyar, német és ógörög nyelven írott feljegyzései kivételesen gazdag alkotói világába engednek betekintést, megviálgítva az őt foglalkoztató festői problémákat is. Műveit rendszerint az utazások során készített vázlatai nyomán – bécsi vagy budapesti műtermében – a téli hónapokban festette meg. Sokszor párhuzamosan dolgozott alkotásain, melyek közül később sokat át is festett. Az első világháborúban haditudósítóként teljesített szolgálatot, mígnem megromlott egészségi állapota miatt 1918-ban leszerelték. Megrázó erejű „beszámolói” az orosz, galíciai, szerb és dél-tiroli frontvonalakon készültek.

<
>
X