Művészek » Jaschik Álmos

Jaschik Álmos

Jaschik Álmos

Bártfa, 1885 — Budapest, 1950

A Mintarajziskola növendéke volt, 1907-ben rajztanári oklevelet szerzett. 1908-ban tanulmányutat tett Franciaországba, Belgiumba, Németországba, Hollandiába. 1906-tól a Fővárosi Iparrajziskola tanára, a könyvkötő és bőrdíszműves szakosztály vezetője volt, ám 1920-ban el kellett hagynia az intézményt. Ekkor tanítványai kérésére egy főként grafikai tervezésre specializálódott magániskolát nyitott, mely 1950-ig működött. A tanítás során dolgozta ki az ornamens spirituális eredetéről szóló elméletét, s művészetpedagógiai kérdésekről is publikált. Szcenikai munkássága a húszas években kezdődött, 1935-től a Nemzeti Színház jelmeztervezője volt. Meghonosította a vetítettképes díszleteket, s a díszlettervezés, a színpadi makettépítés iskolájában is hangsúlyt kapott. Grafikusként főleg illusztrációkat készített. A Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának tagja volt. 1942-1944 között animációs filmkészítéssel foglalkozott.

<
>
X